Ha vasárnap, akkor nagycsoport - 2. rész

Háááááááááát ott tartottam, hogy már igen elfáradtam, mert minden óvodástársam meg akart ismerni, hiszen én voltam az új kutyajövevény.
... de ebből nekem annyira, de annyira elegem lett, hogy inkább odaültem a kijárat elé, hátha a gazdi észreveszi és hazamegyünk végre.

De a gazdi éppen az főóvónénit hallgatta, aki mindenféle okos tanácsokat adott arról, hogyan is lehet engem még jobban megérteni, és hogyan is tudunk mi ketten a gazdival jó szoros kapcsolatot kialakítani.




De nem árválkodtam sokáig egyedül a kapuban, mert ott nagyon figyelnek és vigyáznak ránk!

Egyszer csak jött egy óvónéni, megsimogatott és bátorítóan a karjában vitt vissza a többi ovistársam közé.

Letett, és akkor odajött egyik ovistársam.











Próbáltunk ismerkedni egymással, de én nem értettem mit akar, amikor úgy nézett rám!
Ilyenkor mindig segített és leállította őt.

Én még így sem éreztem nagyon biztonságban magam, pedig mindig bátorított és simogatott.

Próbáltam nagyon bátor lenni, próbáltam és próbáltam és próbáltam...., de nem mindig sikerült.

Szofi barátnőmmel teljesen egyetértettünk abban, hogy jó ez az óvoda, csak ez a sok ismerkedés ne lenne benne!
A gazdik azt mondták, hogy szépen haladunk s hogy ne gondoljuk, hogy ez más olyan kiskutyáknak jobban menne, akik még sosem találkoztak össze óvodástársakkal.
Azt is mondták vigasztalásképpen, hogy Boxikának (aki előttünk lakott a gazdikkal) kicsit könnyebb dolga volt, mert lehetősége volt arra, hogy minden nap találkozzon olyan társakkal, akikkel mi csak az oviban.