Szombat reggel

Azt biztosan írtam már nektek, hogy a gazdik velünk együtt a nappali padlóján alszanak.
Azt tervezték, hogy ha mi már biztosan, egyedül is a kertben végezzük a dolgunkat, éjszaka is, akkor nem kell hozzánk három óránként felkelni és visszaköltöznek a hálószobájukba.

Hááááááááááát nem értem!
Mi már egy egész hete pontosan tudjuk, hogy éjszaka ha felébredünk, akkor ki kell menni a teraszra, aztán valamelyik végén lemenni a lépcsőn, és zutty ki a kertbe.
De a gazdik még mindig velünk alszanak a nappali padlóján.
Hm?

Szóval arról akartam írni nektek, hogy a macskákkal már kezdünk egész jól kijönni.
Már teljesen jól elférünk egymással a nappaliban, mi játsszunk vagy alszunk Szofival, ők meg csak néznek bennünket. Vagy ők is éppen alszanak azon a szivacson, amit a gazdik nekünk készíttettek (finom meleg, puha takaró huzatja van), hogyha majd nagyok leszünk nekünk is legyen egy saját helyünk.
Na ezen alszanak elnyúlva, de nem bántom még őket, mert nekünk még ott van az a kedvenc fekvőkém, amit az Első Szüleimtől kaptam hozományba, azon nagyon szeretünk Szofival aludni.

Na hol is tartottam?
Hja! Reggel ébredeztem és mit látok?!

A Maresz nevű gazdink helyén egy nagy vörös gombolyag fekszik!
Alig hittem a szememnek! Felültem és jobban megnéztem, de tényleg!
A legnagyobb macska, akinek Jabak a behívóneve, ott feküdt a Maresz nevű gazdánk helyén, egészen közel Szofihoz és nagy békességben aludtak.





Gondoltam megcsípetem magam egy éppen arra röpülő szúnyoggal, hogy tudjam ébren vagyok!

Közelebb mentem. De tényleg!
Néhány kutyamancsnyira egymástól ott aludt Szofi barátnőm és Jakab nem barátom.





Persze Szofi minden macskánál bepróbálkozott.
Villámhárítóként felálló farkát hevesen csóválva ment oda ahhoz, akit éppen meglátott, de ezt az elején nem nagyon tűrték.

Valamilyen általunk ismeretlen technikával léggömböt csináltak magukból és nem tudom hogy honnan, csak azt tudom, hogy az elejükből morogtak és fújtak ránk.

Később már egészen közel engedtek magukhoz, de ha az egész közelen belül akartunk menni, akkor megint ezt a furcsa technikát alkalmazták.

Tudom, ők már itt laktak mielőtt mi beköltöztünk, és a gazdik azt is mesélték, hogy nagyon szerették azt a kutyát, akinek Boxi volt a behívóneve és mindig odamentek hozzá, hogy egy kicsit megszeretgesse őket, de ez valahogy most nem látszik rajtuk.

Hát ezért nyúlt meg az én kutyaarcom, amikor megláttam Szofit és Jakabot!
Úgy látszik kezdik elfogadni, hogy olyan kis angyalfiókák vagyunk amilyenek, de mi is mindenképpen itt lakunk.

Nagy csodálkozásom betöltötte a nappalit, erre Jakab és Szofi is felébredt, de semmi luftballon!
Szofi szépen átfeküdt a kedvenc pálmája alá, Jakab pedig kisétált az ajtón.

Huhhhuhú!

Majd el is felejtettem nektek leírni!
Tegnapelőtt valami olyan izgalmas dolgot művelt a gazdim, akinek mélyebb a hangja.

Húúúúúúúúúúúú, még azt is elfelejtettem nektek mondani, hogy közben nagyon - nagyon figyeltem mindenre, amit a gazdik beszéltek egymással és végre azt is megtudtam, hogy neki Palesz a behívóneve!

Na de mindjárt elmesélem nektek hogy a gazdim egyszer csak egy nagy fehér fogantyússal érkezett meg,
amiben nagyon sok zöld hosszúkás valami volt.
Már az illatuk is igen izgalmas!

Leült a parkettára és a zöld hosszúkásokból sok zöld gurulóst szabadított ki.

Mi azonnal rávetettük volna magunkat, hogy egy nagyot játsszunk vele, de a gazdi, akinek Palesz a behívóneve, nagyon határozottan azt mondta, hogy ez nem játék!
Szofi odament és próbálta meggyőzni őt, hogy gondolja meg, mert nem látja jól!
Ez igen is nagyon jó játék!!!

Én is szóltam, hogy "Hééééééééééé! Kérünk szépen belőle! Hát annyi zöld gurulós van itt, hogy egy két darab igazán nem számít!"

De a gazdi csak mondta nekünk, hogy ez nem arra való, de ha békén hagyjuk, akkor ad majd belőle néhányat, hogy mi is megnézhessük, hogy ez nem játék.

... és végre adott!

Még hogy nem játék! Amikor olyan jól gurul szanaszét a padlón!

... de még ... ! ...nem hogy jó játék, de milyen jól meg is lehet enni!




Jó alaposan megkergettük őket Szofival a padlón és ha utolértük valamelyiket, azt jól meg is ettük!
A gazdik igen nagyokat nevettek rajtunk, mi meg csak kergettük és kergettük őket, amíg el nem fogytak az eszeveszett kergetőzésben!

...és ahogy a sok zöld hosszúkásból, sok zöld gurulós lett, mi is elfáradtunk a nagy kergetőzésben, és a gazdi mellé telepedve elaludtunk. Álmunkban miénk volt az összes zöld gurulós, de ha a gazdi kért, azért adtunk néhányat a borsólevesébe!

Ma elmentünk a doktor nénihez.

Délután megint beültünk abba a nagy zötyögős szerkezetbe, amivel aztán jó sokat mentünk és eljutottunk a doktornénihez, akit már ismertünk, mert már voltunk párszor nála ezelőtt is.

Én már minden kötelező oltást megkaptam, mert már nagy kutyalány vagyok, de a gazdik úgy döntöttek, hogy ha kutyaoviba és aztán isibe fogunk járni, akkor megvédenek bennünket valami nem túl kellemes betegségtől is, amit ott esetleg elkaphatunk.
...hja, és Szofinak is hiányzik még néhány kötelező oltása mert ő még kicsi és még nem volt annyi idő, hogy mindet megkapja.
 

Így aztán a gazdijaink betettek bennünket megint a zötyögős szerkezetbe, velünk volt az akinek Maresz a behívó neve, a másik gazdink, akinek mélyebb a hangja - még nem sikerült megfejtenem, hogy mi a behívóneve, de már nagyon figyelek, hogy egyszer csak megértsem -, na ő is beszállt.

...és valami kerek szerkezettel játszott egész úton.
Így jutottunk el a doktornénihez.




A gazdik mindig velünk hozzák azt a jó kis takarók, amit ha leterítenek valahová, akkor mi tudjuk, hogy oda nyugodtan lefekhetünk.

Na ezt nézzétek meg!
Még oviba sem járunk és már milyen okosak vagyunk!

Olyan példásan tudunk viselkedni, hogy csak na!


A gazdink, akinek mélyebb a hangja, megbeszélte a doktornénivel, hogy most mit fogunk itt kapni.
Ne gondoljatok semmi jóra! Sajt vagy virsli...
Itt olyat csak nagyon ritkán lehet kapni!







Egy darabig ott feküdtünk az asztalon, de aztán a doktornéni odaült az asztal mellé, hogy jobban lásson bennünket, meg mert nagyon szeret és mi is nagyon szeretjük őt, és én nem bírtam tovább...

...hát igen! Szépen átmásztam az ölébe, kutyaháznyi puszi kíséretében....
Szerencsére nem haragudott és azt láttam rajta, hogy már szerette is volna, ha átmászom...

Beszélt is hozzám valami nagyon kedveset,
én nem értettem, hogy mit mond, de ahogy mondta...., hát nem cseréltem volna el három jutalomfalat-virsliért sem!









Kicsit még hagytam magam dajkálgatni...., naaaaaaaaaaagyon finom volt...

...de amit utána az orrunkba tett, hát az nem ért!
 De a gazdik mondták, hogy nem ő a hibás, mert miattunk van az egész, hogy mi egészségesek legyünk és soha ne legyen semmi bajunk.

Hát gondoltam is, hogy biztosan azért kell nekünk elviselni ezeket a dolgokat, amikor ilyen kicsik vagyunk, hogy aztán szép nagy kutyalány legyen belőlünk.

Megint beszálltunk a zötyögőbe és elindultunk haza, és a sok izgalom után akkorát aludtunk, hogy itthon alig hallottuk meg, hogy szólítanak bennünket és azt mondják "Lányok! Hazaérkeztünk!"

Húúúúúúúúúúúúú, tegnap délután nagyon izgalmas volt!

Hát mindjárt meg is mutatom!

Nem látjátok?!
De hát ott van benne!
Te jó ég! Hogy került oda?!
Az semmi, de hogy fogjuk kiszedni?!

Az egyik kedvenc játékunk került bele ebbe a naaaaaaaaaaagy medencébe, amiben az a soooooooooook víz volt! Mi Szofival nagyon igyekeztünk hogy valahogyan kimentsük azt a kis sárga el nem merülőt.
Először én próbálkoztam vele....

...éééééééééééééés sikerült!


Hohóóóóóóó!
Az a kis sárga el nem merülő valahogyan újra visszakerült!





...de aztán Szofinak is sikerült kimenteni!









Na persze!
Nem magától került a naaaaaaaaagy medencébe az a kis sárga el nem merülő!
A gazdik rakták folyton vissza, hogy nekünk újra és újra ki kelljen onnan menteni.
De mi fáradhatatlanok voltunk, és nagyon, de nagyon sokszor megmentettük!

Aztán a gazdi, akinek magasabb a hangja és Maresz a behívóneve azt mondta: - Na most már elég! - és lehevert a fűbe.

Mi hozzábújtunk és akkorát aludtunk, hogy még most is aludnánk, ha nem éheztünk volna meg!

A második óra a Nyakörv-póráz óra volt.

Nagy evés és alvás után újra kinn voltunk a kertben.

A gazdik az mondták, hogy ismételünk és a nyakunkba rakták, azt a kis vékony zsinórt, amit már a meggymag vadászatkor is hordanunk kellett, a nyakörvet.

Aztán a gazdik elővettek valami hosszú vékonyat, aminek az egyik végét a nyakörvünkhöz rögzítették, a másik vége pedig a kezükben volt. Úgy hívták, hogy póráz.

Először nem igazán értettük, hogy ez micsoda, de hagyták hogy játsszunk vele, így rájöttünk hogy ez egy újfajta játék.

Próbáltuk kitalálni, hogyan is kell vele játszani.
Először rágtuk, de azt nem engedték.

Aztán kergettük, azon jókat nevettek.
Milyen okosak vagyunk! Megint megfejtettük, a legújabb feladványt!
Ez egy nem rágható kergethető!

De rá kellett jönnünk, hogy még sem...
A gazdik ugyanis nem engedték el a másik végét, hanem mindvégig a kezükben tartották, aztán elindultak vele és szóltak nekünk, hogy mennyünk utánuk.
Nem értettük.

Akkor az egyik gazdi távolabb ment és hívott bennünket, mi szaladtunk hozzá, nyomunkban a másik gazdi, akinek a kezében volt a pórázunk vége.


Nnnnnnnnnnna megint tévedtünk!
Ez megint nem a mi játékunk, hanem a gazdiké!





...és emlékeztem amikor Maresz mesélte, hogy az a kutyus, aki előttünk lakott itt, Ő is hordott ilyet, amikor kicsi volt, de aztán mindent megtanult és már nem volt szükség rá.

Az óra végén, hogy jobb kedvünk legyen, mégis csak játszhattunk egyet ezekkel a nagyon fontos póóóóóóóórázokkal...

Ma folytatódott a házi - kutyaiskola!

Mi ugyan még csak óvodások vagyunk, de már olyan okosak, hogy a gazdik ma két iskolás órát is tartottak nekünk. Persze a két óra között, előtt és után volt uzsonna és csendespihenő is.

Az egyik az Engedelmességi óra volt.
A gazdik már az előző órákon is használták azt a kis minidobozt, ami nyelv-csettintős hangot adott ki, ezzel segítenek nekünk, hogy pontosan megértsük azt a pillanatot, amikor azt csináljuk, amit éppen ők szeretnének.

Megint gyakoroltuk..., és gyakoroltunk...,

  és gyakoroltunk...

 és gyakoroltunk.














Hááááááááááááááát biztosan nagyon ügyesek voltunk, mert annyi finom sajtpontot gyűjtöttünk, hogy tele lett a gyomor-ellenőrzőnk vele!

Húúúúú! Nagyon elfáradtam! Most megyek aludni és a máááááááááásodik óráááááról majd holnap vakkantok nektek.

Nagy tanulásban vagyunk!

Tegnap este éppen kinn játszottunk a kertben, és akkor egyszer csak becsöngettek.
Jöttek a gazdik és órát tartottak nekünk.
Jutalomórát! Sajt-jutalomórát!

Én már előző nap elkezdtem tanulni a leülést, meg a lefekvést, de úgy gondolták, itt van az ideje, hogy Szofi is megtanulja az eddigi leckéket.


Szofinak nagyon gyorsan megy a tanulás, mert teljes bizalommal csügg a gazdikon.
Nekem ez kicsit nehéz, mert mindig az jár a fejemben, "Úristen ez most mit akar tőlem?!", "Ez most mit fog velem csinálni?!".





A gazdik próbálják kitalálni a rossz élmények eredetét, és hogy hogyan tudnák azt pozitív élménnyé változtatni bennem.
Nagyon szeretnek engem, és nagyon vigyáznak rám, de ezt nekem azért még nagyon nehéz elhinnem.

Szofi nagyon gyorsan megtanul mindent. Ő azonnal rohan, ha hívják, még rajtam is keresztül ront, csak hogy rögtön megtegye, amit kérnek tőle és egy kutyafarknyi kétsége sincs a felől, hogy ez mind csak jó lehet.
Eminens tanuló, mondhatni stréber!
Amit rólam les le, azt is azonnal ötösre csinálja.

Azonnal ül...,

rögtön a gazdi lába elé fekszik...,

 ...és temérdek kutyapuszival halmozza el a gazdikat.

...lehet, hogy csak a sajtot imádja...?

Én már igazi nagy kutya vagyok, el is határoztam, hogy  őrizni fogom a házat.

 Ezért jól befeküdtem az ajtóba, hogy ha bárki be akarna lépni, azt biztosan észrevegyem és teljes elszántsággal elhatároztam, hogy ezt mindenképpen megakadályozom.
Én vártam, csak vártam, csak vártam, de nem jött erre senki.

Figyeltem még egy darabig, de annyira unalmas volt, és a nagy meleg is hibás benne, és tulajdonképpen nem is tudom hogy történhetett...



Szofi nagyon jó barátnőm, mindenben segít nekem. Ő is benne volt az őrzősdiben. Ő a terasz felől védte a házat a pléden és minden betolakodót előre jelzett volna, hogy nekem már könnyebb dolgom legyen.
Küzdött is kutyaderekasan, de a nagy meleg őt is leterítette.

A kudarcba fulladt őrzősdi után bementünk a házba, mert a nap annyira ráerősített hogy már

...és akkor valami nagy felfedezést tettünk!
A nappali kályhájának lábazatában lakik valaki, sőt amikor Szofi jobban figyelt, akkor már ketten is laktak benne!

Hééééééééééé! Szóltunk nekik, és a lábunkkal próbáltuk is megérinteni őket, de ők nem válaszoltak.
Még hogy nem válaszoltak! De még udvariatlanok is voltak!
Folyton utánoztak bennünket.

Amikor mi felemeltük a lábunkat és feléjük nyúltunk, akkor ők is felemelték a lábukat és felénk nyúltak. Amikor odaszagoltunk az orrunkkal, akkor ők is odaszagoltak az orrukkal.

Nnnnnnnnnnnnna gondoltuk, most kiszedjük a kis gonoszokat!
Próbáltuk is nagy igyekezettel, egyik lábunkkal is, másik lábunkkal is, de sehogyan sem jutottunk oda.
Ezt tettük egy darabig, aztán úgy döntöttünk, hogy inkább visszamegyünk "őrzősdibe".

Ma nagyon nyugodt nap volt és megint nagyon meleg.

Reggel a gazdijaink meglocsolták a kertet.

Na hát az egy csoda, ami a kerti nagy zöld kígyóból jön kifelé! Megfoghatatlan!
Nagyon próbáltam, hogy valahogyan hozzájussak!
Haraptam!

Ráugrottam!

Próbáltam becserkészni, de mind hiába!
Csak folyt és folyt és folyt megállíthatatlanul!

Egyszer aztán, pedig én akkor éppen nem csináltam semmit, abbahagyta és csak egy érdektelen, hosszú, üres zöld kígyó maradt.

Mivel a nap igen nagyon dolgozott az égen, és mi már nem bírtuk, bementünk a lakásba, ahol egészen hűvös volt.

Gazdikánk, akinek Maresz a behívóneve, arról mesélt, hogy élt előttünk itt egy olyan kutya, akit legalább annyira szerettek, mint bennünket. A kutyát Boxinak hívták és ő is kiskorában került a családba. Nagyon okos kutya volt és nagyon szerette a gazdáinkat. Sokat jártak együtt a hegyekbe és mindenhová együtt mentek, ahová csak lehetett.

Maresz azt mesélte, hogy Boxi nagyon szerette az olyan kis kutyagyerekeket, amilyenek mi magunk is vagyunk és egészen biztosan nagy barátságban lettünk volna, ha ismer bennünket. (Persze, hogy nem olyanban mint a macskákkal!)

Néztem, ahogy Boxiról mesél és láttam, hogy ugyanolyan jön ki a szeméből, mint reggel a nagy zöld kerti kígyó szájából! Nem értettem...

Mondta, hogy sok játékunkkal Boxi is játszott, hogy amit tegnap kiástunk a kertből, azt ő tette be a kutyaspájzba és azt is mondta, hogy nagyon szófogadó kutya volt és hogy ezt majd nekünk is meg kell tanulni.



Megígérte, hogy nem sokára kimegyünk az erdőbe és mindent megszaglászhatunk ami ott van, de előtte még a nyakörvhöz hozzá kell tanulnunk a pórázt is.
Azt mesélte, hogy Boxi is megtanulta a nyakörvet és a pórázt, amikor kicsi volt, de amikor már megnőtt, akkor sosem kellett viselnie, mert nagyon okos kutya módjára mindig a gazdik lábánál közlekedett, ha úgy kívánták, ha meg szabadjára engedték, akkor mindig hozzájuk ment, ha hívták.

Én sóhajtottam, hogy majd biztosan én is olyan okos leszek!
...és már nem tudom miről mesélt még, mert a nagy figyelemtől igen elfáradtam és úgy elaludtam, hogy délig fel sem ébredtem.

 Húúúúúúúúú a betyárját! Ma nagyon meleg volt! 

Az egyik gazdám, akinek magasabb a hangja elment az autóval és mi hármasban maradtunk, a macskákat nem számítva - már pedig a macskákat nem számítjuk, ugye?

Mert ezek a némberek még mindig nem hajlandóak velünk szóba állni!
Pedig amikor meglátom bármelyiket - négyen vannak - akkor én jól megugatom őket.
De ez egyáltalán nem tetszik nekik, pedig a legkedvesebb ugatásomat veszem elő, és még müttyögök is nekik, hogy hmmmmm, meg hogy höööömhöööömhööööm, de semmi.
Csak visszahúzódnak vagy még fújnak is egyet.

A gazdikám, akinek magasabb a hangja, mondta nekem, hogy ne ugassam őket, mert attól félnek.

De hát hogyan mondjam akkor meg nekik, hogy ne nézzenek olyan tágra nyílt szemekkel rám, mert attól meg én félek?
Nnnnna, most már egyre gyakrabban vannak velünk, tisztes távolságban alszanak valahol, de barátkozásról azért szó sincs.

Hol is tartottam?
Hja, hogy hármasban maradtunk - a macskák még mindig kimaradnak a számításból - és akkor én nagyon, de nagyon megértettem valamit.

Mi Szofival nyüszögtünk, mert hiányzott a gazdink, aki elment, mire a másik gazdink, akinek mélyebb a hangja azt mondta:

- Jól van, jól van! Maresz csak elment meggyet szedni, de ne legyetek olyan nagyon betojva, mindjárt hazajön!
 ...és akkor én nem tudtam, hogy mit mond de éreztem, hogy arról beszél, hogy nem sokára visszajön a gazdim, aki autóval ment el, és mivel nyelvzseni vagyok, megértettem, hogy ha engem Bellának hívnak, akkor annak a gazdimnak, akinek magasabb a hangja Maresz a behívóneve.
Ezt elmondtam Szofinak is, de ő még nem igazán értette, hogy mit is akarok ezzel, hát megtartottam magamnak a tudományom.

Amilyen okos vagyok, hamar rá fogok jönni arra is, hogy a mélyebb hangú gazdikámnak mi a neve.

Jó sokáig volt távol, addig mi kétszer ettünk, sokszor játszottunk és kétszer aludtunk is.

Egyszer...

Kétszer...

De egyszer csak megérkezett és akkor mindannyian kiültünk a kertbe, oda ahol a ház árnyéka hűvöset ad és valami nagyon érdekes dolgok kerültek elő. Sok piros bogyó, aminek a belseje volt igazán izgalmas.
(Mielőtt azt gondolnád, hogy mi tettük tönkre a tálat, amiben a piros bogyók vannak, hát közlöm veled, hogy NEM!, nem mi voltunk!)

Gazdáim a sok piros bogyóval letelepedtek és azokból szedegették ki azokat a kis kemény gyönyörűségeket, amikből sikerült egyet ellopni. Valami nagyon izgalmas rágcsálni való volt.

De sajnos nem tartott sokáig az élvezet, mert az egyik gazdám, akinek mélyebb a hangja kivette a számból.
Rávettem Szofit, hogy játsszunk szorosan a tál mellett, amiben azok a nagyon izgalmas dolgok voltak és akkor Szofi is és én is megint kiloptunk egyet a tálból.
A gazdáink nagyon haragosan szóltak ránk és megint csak elkobozták sikeres zsákmányunkat. Hát mit tehet ilyenkor egy kutyagyerek?
Igen, feladja.

Hohóóóóóóóóó! Majd elfelejtettem!
Jól megnéztél bennünket?! Fogadjunk, hogy nem vettél észre rajtunk semmi különöset!

Pedig igen ám! Már gyakoroljuk a nyakörvet! A kutyaoviba, ahová majd megyünk, ha Szofi barátnőmnek is meg lesz minden oltása, csak úgy lehet menni, ha tudjuk a nyakörvet és a pórázt is. Ezért Maresz időnként ráteszi ezt a furcsa dolgot a nyakunkra, amit mi az elején mindig óriási igyekezettel próbálunk a hátsó lábunkkal levakarni magunkról, de aztán ezt is feladjuk.
Tudjátok, már mondtam nektek, az emberek nem tudnak a mi nyelvünkön, ezért mindenféle ilyen dologgal próbálják meg helyettesíteni azt.
 ...és, ha mi eléggé szeretjük a gazdinkat, és ő még mindig nem érti, hogy nincs erre szükség, hát hagyjuk...

Várjátok már, hogy beszámoljak arról, mi történt velünk?
Hm?

Jól van na, nem kérdezgetek, hanem megírom.

A gazdik kitalálták, hogy valami félelem lehet bennem, mert a behívásra én odamegyek, de nem be, hanem túl.
Ahogy láttam, Szofinak ez nem volt nehéz, mert ő állandóan a gazdikon csüng.
Ezért aztán kitalálták, hogy vesznek nekünk sajtot, azt apró-pici kockákra vágják és ezzel segítenek nekem, hogy biztosan a gazdi elé jöjjek, ha szól nekem.

A gazdikáim, mindig azt mondogatták, hogy "Bella...., Bella...., Bella....", de én nem értettem, hogy mit akarnak ezzel.
Nnnnnna ma leesett a tantusz!
Engem neveznek így, de eddig nem értettem, mit mondanak!
Na de most!
Segített a nyelv-zseniségem kitalálni, hogy az én nevemet mondják a saját emberi beszédjükkel, ami úgy hangzik "Bella". Pedig, ha azt mondták volna csak egyszerűen, hogy Bella, akkor már előbb is megértettem volna! De nem ismerik a kutyanyelvet, így nekem kell nagyon figyelni rájuk, hogy kitaláljam éppen mit is szeretnének.

Aztán egyszer csak azt hallottam, miközben a  kezükben a sajtot a fejem fölé emelték, hogy "ül".
Nnnna gondoltam, ez már megint valami olyan amit megint nekem kell megfejtenem!
Leültem és akkor nagy örömben törtek ki és odaadták a sajtot.

Barátnőm Szofi, mindig lelesi rólam, hogy mit csinálok és ő is azt csinálja, amolyan jó kistestvér módjára.
Így ő is letette azt a kis fenekét a földre, ami a nagy pocakja hátulján van és ő is kapott egy sajtot.

Ha a gazdikáim tudnának kutyául, akkor tudnák, hogy nem kell ez a sok hűhóóóóóóó!
Egyszerűen csak azt kellene mondaniuk, hogy üljek le, és én leülnék.
De sehogyan sem megy nekik, hogy beszéljék a nyelvünket, így ha meg akarjuk őket érteni, nekünk  kell megtanulni az ő nyelvüket.

Ezt a kezükben a sajtot a fejem fölé - ül - de okos! - sajtot a számba - következő sajtot a kezükben a fejem fölé - ül - de okos! - sajtot a számba..., többször is megismételték. Tudni akarták, hogy biztosan jól értettem-e őket.

Aztán megint - sajtot a kezükben a fejem fölé - ül - de okos!
Hééééééééééé! Ez nem járja! Üres volt a kezük!
Hol a sajtom?

Aztán még egyszer. Na majd most! Sajtot a kezükben a fejem fölé - ül - de okos!
Naaaaaaaaaaaa! Már megint nincs sajt?!

De aztán nagyon örültek annak, hogy én sajt nélkül is ilyen jól értem őket, és ezért megkaptam a végén az összes elmaradt sajtomat, sőt még annál is többet!!!

A nagy tolmácsolásban igen elfáradtam és akkorát aludtunk Szofival összebújva, hogy még...!
Ilyenkor gyönyörűeket álmodom!
Azt álmodom, hogy valaki nagyon várta, hogy megszülessek! ...és tényleg!

Elég sokat írtunk ma nektek, most már megyek játszani, enni, aludni és nyalok egyet a gazdikám arcán, mert olyan rendes volt, hogy ezeket leírta nekem!