Dunapart

Megérkeztünk az oviba, kicsit játszottunk a többiekkel és elindultunk.
Tudjátok a kutyaovi egy naaaaaaaaaaagy széles folyó partján van és nekünk oda kellett vinni a gazdit.

Olyan fegyelmezetten kellett odamennünk, hogy ne húzzuk a őt a pórázon.
Ha véletlenül türelmetlenek voltunk és már szaladtunk volna, akkor a gazdi megfordult velünk és az ellenkező irányba indult el.
Ez verseny volt, amit Szofi nyert.

Ő ért oda a leghamarabb a gazdival, mert annyira tudott figyelni rá, hogy egyszer sem kellett visszafelé mennie.








A következő feladat az volt, hogy sokat, de nagyon sokat nézzünk a gazdi szemébe.

Ez Szofinak születésétől fogva,

nekem pedig úgy, ahogy a gazdi tanította,.
...de nagyon jól ment.

...és közben a hídon valami nagyon sokáig tartó hosszú ment át és irtó nagy zajt csapott.
De mi akkor is bátran néztünk a gazdik szemébe és egyáltalán nem törődtünk ezzel a nagyon sokáig tartó zajos hosszúval.

 
A legizgalmasabb azt volt, amikor egy nagy körbe álltunk mindannyian és akkor sorban minden ovistársunk körbevezette a gazdiját a többiek között úgy hogy hol jobbról, hol balról kerültük meg a többieket.

Közben úgy kellett tennünk, mintha nem is látnánk egymást és csak a gazdira kellett figyelnünk.

A legnehezebb az volt, amikor Szofi jött. Nem tehettünk úgy, mintha sosem láttuk volna egymást!

De a gazdik kedvéért még ezt is megpróbáltuk!




Most már nagyon szererünk oviba járni!
Jó sokat szoktunk játszani és nagyon izgalmas feladatokat tudunk a gazdiknak is tanítani.