Fekvő foci

A gazdi elhatározta, hogy megtanít nekem valami olyat, amit együtt tudunk játszani.
Most megmutatom nektek!

Leül velem szemben, odagurítja nekem a labdát, én meg beirányítom a kutyaorrom elé és visszapöckölöm neki.

 

 Ííííííííííííííígy ni!




Aztán a gazdi megint gurítja nekem és én megint visszapöckölöm neki.

Van úgy, hogy olyan rosszul gurítja, hogy nem tudom az orrommal visszapöckölni, hanem
el kell kapnom és csak így tudom visszagurítani.

Nagyon jó ezt játszani!

Miután jól kijátszottuk magunkat, megcsináltam a gazdinak, amire megtanított.

...és most már tudom, hogy mi ez!!!

Nagyon remélem, hogy ti is rájöttetek már!
Hááááááááát persze!
A meghajlás!

Amikor befejeztük a játékot a gazdi kérte, és én meg is hajoltam!

...aztán mivel Szofi is nagyon ügyes, ő is kapott egy labdát és a gazdi neki is elkezdte tanítani a fekvő focit.

Vadnyugat

Amíg én a "még én sem tudom micsodá"-t gyakoroltam a gazdival, addig Szofi barátnőm sem tétlenkedett.
Nézzétek csak az eredményt!

 A gazdi leültette Szofit, közben ő nagyon figyel, mert tudja, hogy még valamit majd csinálnia kell.

Aztán a gazdi két ujját összetéve mutat Szofi felé...

...és azt mondja közben, hogy "puff!"

Erre Szofi barátnőm hanyatt fekszik és játékból, úgy tesz, mint akit lelőttek.

Jó kis játék!
Tiszta Vadnyugat!
A gazdi előveszi a zsebéből a kezét, két ujját Szofira fogja és lő!
Hát nem vicces?!


...és mivel Szofi olyan ügyesen megcsinálta a feladatot, mint ahogy mindig is szokta, a gazdi feléleszti és nagyon, de nagyon megdicséri, ....mint ahogy szokta!

Azóta már én is tudom, hogy mit gyakorolt velem a másik gazdi, de arról majd holnap mesélek nektek!

Dunapart

Megérkeztünk az oviba, kicsit játszottunk a többiekkel és elindultunk.
Tudjátok a kutyaovi egy naaaaaaaaaaagy széles folyó partján van és nekünk oda kellett vinni a gazdit.

Olyan fegyelmezetten kellett odamennünk, hogy ne húzzuk a őt a pórázon.
Ha véletlenül türelmetlenek voltunk és már szaladtunk volna, akkor a gazdi megfordult velünk és az ellenkező irányba indult el.
Ez verseny volt, amit Szofi nyert.

Ő ért oda a leghamarabb a gazdival, mert annyira tudott figyelni rá, hogy egyszer sem kellett visszafelé mennie.








A következő feladat az volt, hogy sokat, de nagyon sokat nézzünk a gazdi szemébe.

Ez Szofinak születésétől fogva,

nekem pedig úgy, ahogy a gazdi tanította,.
...de nagyon jól ment.

...és közben a hídon valami nagyon sokáig tartó hosszú ment át és irtó nagy zajt csapott.
De mi akkor is bátran néztünk a gazdik szemébe és egyáltalán nem törődtünk ezzel a nagyon sokáig tartó zajos hosszúval.

 
A legizgalmasabb azt volt, amikor egy nagy körbe álltunk mindannyian és akkor sorban minden ovistársunk körbevezette a gazdiját a többiek között úgy hogy hol jobbról, hol balról kerültük meg a többieket.

Közben úgy kellett tennünk, mintha nem is látnánk egymást és csak a gazdira kellett figyelnünk.

A legnehezebb az volt, amikor Szofi jött. Nem tehettünk úgy, mintha sosem láttuk volna egymást!

De a gazdik kedvéért még ezt is megpróbáltuk!




Most már nagyon szererünk oviba járni!
Jó sokat szoktunk játszani és nagyon izgalmas feladatokat tudunk a gazdiknak is tanítani.

Még én sem tudom micsoda

Amikor reggel felkeltünk és kimentünk a nappaliba én a jó alvás után nyújtóztam egy nagyot.

...és közben hallom, hogy klikk!
De még hogy klikk, de jött vele az elmaradhatatlan virslipont is!

Ez meg mi volt?
Mire adott a gazdi virslipontot?
Arra hogy nyújtóztam?
Hm?




Néztem a gazdit és vártam.
Gondoltam ha én már valamennyit tudok emberül, csak ő is megtanult már valamennyit kutyául.
De nem mondott semmit, csak állt.

Na persze!
Már megint ki kell találnom, hogy mit szeretne!
Miért nem lehet csak úgy egyszerűen megmondani, hogy : vakkk-vaúúúúúú-vaúvaúvaú?
...és akkor én csinálnám is!

Na jó! Akkor még egyszer megpróbálom.
Klikk és virslipont!
Ez aaaaaaaaaaz!





Tényleg azt szeretné, ha nyújtóznék és nyújtóznék és nyújtóznék...

Azóta többször is megteszem és mindig virslipont jár érte.
Mit virslipont? Virslipont eső!
Hogy a gazdi miért szereti, ha ezt csinálom, nem sikerült kiderítenem, de ha egyszer rájövök - mert rájövök, hiszen nagyon okos vagyok - akkor majd elmesélem nektek.

Bújócska Szofi módra

Most elmesélem nektek hogyan kereste meg Szofi a gazdit.

Ugyanúgy történt a dolog, mint velem.
Az óvónéni megfogta Szofit és ő látta, hogy a gazdi elszalad a fa mögé.

Utána az óvónéni elfordult Szofival és a gazdi ez idő alatt átszaladt a sátor mögé.

Amikor a gazdi a sátor mögött volt, az óvónéni elengedte Szofit.

...és az én okos barátnőm nem ment a fa mögé keresni a gazdit, hanem egyenesen odaszaladt a sátorhoz.
Szofi kifigyelte, hogy a gazdik mindig a fa mögé szaladnak, de utána mindig átállnak a sátor mögé.
Ezért amikor ő következett, akkor tudta hogy a gazdit a sátor mögött kell keresni.

A gazdi nagyon megdicsérte Szofit és én is nagyon büszke voltam rá!

Bújócska

Az óvónéni megfogott engem...

a gazdi elszaladt egy távol lévő fa mögé...

aztán az óvónéni megfordult velem, hogy ne lássam a gazdit és vártunk.

Amikor eleget vártunk az óvónéni elengedett és én szaladtam a fához, hogy megtalálja a gazdámat.

- Hééééééééééééééé! Mi történt? Nincs a gazdim a fa mögött! - teljesen összezavarodtam.

- Hova tűnt?
Visszajöttem a többiekhez és lefeküdtem gondolkodni.
Nem jutottam semmire, így közelebb mentem a hozzájuk.

Akkor jött az óvónéni és visszacsalogatott a biztonságból a keresésbe.

Megpróbáltam szagolni, hátha megtalálom, de annyi friss szag volt, hogy semmit sem sikerült kiderítenem.

...és akkor a hangját hallottam valahonnan!

Hohóóóóóóóóóó! Mégis csak itt lesz!




 Még egyszer hallottam és akkor már biztonságosan elindultam a hang irányába.

A gazdi nagyon örült nekem.
...de nézzétek, micsoda turpisság! A gazdi átkerült a fa mögül a sátor mögé!
Hogy hogyan csinálta még nem tudom, de ha még egyszer meg kellene keresnem, már lehet hogy megnézném a sátrat is.
Most megyek aludni, de holnap elmesélem nektek, hogy Szofi hogyan oldotta meg ezt a feladatot.

 Bátor vagyok!

Én már nagyon bátor kutya lettem, de emlékszem még arra, amikor nem így volt.
Az oviban találkoztam egy aranyos kutyalánnyal és játszani hívtam.

Nagyon megijedt és fenyegetően nézett rám.

- Naaaaaaaa, ne légy már úgy berezelve! - mondtam neki, és arra gondoltam, hogy néhány nappal ezelőtt még én is be voltam. - Nem bántalak! Gyere játszani!

Nagyon okosan mondhattam neki, mert azonnal megértette,

...és akkor aztán nekifeküdtünk egy jó kis harapás próbálgatós kutyajátéknak.

Persze biztosan gondoljátok, hogy egy valamire való kutyajátékból a hempergőzés sem maradhat ki.
Nem bizony!

Már jó ideje játszottunk és akkor Szofi is csatlakozott hozzánk.

Hárman már nem lehet hempergőzésest játszani, ezért hogy Szofi is be tudjon állni, őrült kergetőzős játékra váltottunk.

A nagy kergetőzésben kutyafáradtak lettünk, s hogy a gazdikkal meg tudjuk csinálni az izgalmas feladatokat, le is pihentünk kicsit.



De erről majd holnap mesélek nektek.

A nagy felismerés

Huhúúúúúúúúú nagy dolog történt!
Végre rájöttünk, mit akar az a sok kutya tőlünk az oviban!

Szofi odaköszönt a hatalmas Zorbának, akit az óvónénik csak nagyon sok energiával tudnak kézben tartani, mert még csak öt hónapos ugyan, de akkora, hogy minden óvodástársunkat ledönti.

Szofi azonban tudomására hozta, hogy jobb, ha nem húz mancsot vele, mert úgy megvédi magát, hogy csak na!
...és Zorba ezt nagyon tiszteletben is tartja.

 

Szofi mondta nekem, hogy Zorbával csak a határozottság segít.

Én összeszedtem minden bátorságomat és odamentem hozzá.
- Helló Zorba! - mondtam.
...és tényleg!
- Helló - mondta Zorba, fogadva az üdvözlésemet, és továbbment.

Óóóóóóó! Hát ez ilyen egyszerű?!

Később több ovistársunkkal is beszélgetésbe kezdtünk és milyen érdekes! Nem volt benne semmi félelmetes!

Hóhahóóóóóóóó!
Ezek a kutyabarátok nem akarnak bántani!

Nahááááááááát!

Akkor nézzük a többi ovistársat!
Itt van mindjárt ez a nagyon cuki fekete.
Bátran köszöntöttem és jól megszaglásztam.
De jó érzés volt!

Ezt az ismerkedősdit addig folytattuk, míg a végén a kék konténerház körül akkora kergetőzést rendeztünk, hogy még a gazdik is elcsodálkoztak rajtunk.

 ...és már mi is azt akartuk az oviban, amit a többiek!
Jó sokat játszani!

Jakab

Már nagyon rég meséltem nektek a macskákról, akik itt laknak velünk, de most eljött az ideje.
Amikor a gazdikhoz költöztünk, fele akkorák voltunk, mint ők.
Azóta nagyon megnőttünk, és most ők azok, akik fele akkorák, mint mi.
Mind a négy macskával nagyon jól elvagyunk, ...ha békén hagyjuk őket.

A legidősebb Imci, elvisel bennünket, de azt már nem szereti, ha a közelébe megyünk, meg akarjuk szaglászni és nyalogatni, mert akkor szemrehányóan néz ránk és elszalad.

Hm....
...milyen jókat lehetne futni utána!
De a gazdik sajnos nem engedik.

Van még Picur, aki már egy kicsit jobban eltűr bennünket, mint Imci, de ha bele akarunk bújni a bundájába, ő is morog és fúj.
A színe nagyon hasonlít Imcire, de a modora teljesen más.
Így őt sem nagyon tudjuk bevonni egy jó kis kutyaszeretgetésbe.

Merlin? Ő nem szalad el.
Engedi, hogy közel menjünk hozzá, de ha túl tolakodóak és túl hevesek vagyunk, egyszerűen ránk fúj és jól fejbe ver..






...és aki majdnem minden tolakodásunkat elviseli, ő Jakab.
Azt mondják a gazdik, hogy ő volt az, aki Boxit (aki előttünk lakott a gazdikkal), a legjobban szerette.
...és Boxi is nagyon - nagyon szerette őt.
Persze Boxi az összes macskát nagyon szerette és a macskák is őt, de Jakab valahogy a legközelebb állt hozzá is.
Amikor tolakodóak és szemtelenek vagyunk vele, akkor is csak kér bennünket, hogy hagyjuk abba, annyira szereti a fajtánkat.

Szofi őt kedveli a legjobban és Jakab is keresi Szofi társaságát.

Amikor Szofi alszik, odamegy hozzá és jól a közelébe fekszik.

Aztán Szofi megébred, Jakab felé fordul és boldogan alszik tovább.

...és ahogy így nézem őket, még én is nagyon meg tudom szeretni Jakabot!