Szombat reggel

Azt biztosan írtam már nektek, hogy a gazdik velünk együtt a nappali padlóján alszanak.
Azt tervezték, hogy ha mi már biztosan, egyedül is a kertben végezzük a dolgunkat, éjszaka is, akkor nem kell hozzánk három óránként felkelni és visszaköltöznek a hálószobájukba.

Hááááááááááát nem értem!
Mi már egy egész hete pontosan tudjuk, hogy éjszaka ha felébredünk, akkor ki kell menni a teraszra, aztán valamelyik végén lemenni a lépcsőn, és zutty ki a kertbe.
De a gazdik még mindig velünk alszanak a nappali padlóján.
Hm?

Szóval arról akartam írni nektek, hogy a macskákkal már kezdünk egész jól kijönni.
Már teljesen jól elférünk egymással a nappaliban, mi játsszunk vagy alszunk Szofival, ők meg csak néznek bennünket. Vagy ők is éppen alszanak azon a szivacson, amit a gazdik nekünk készíttettek (finom meleg, puha takaró huzatja van), hogyha majd nagyok leszünk nekünk is legyen egy saját helyünk.
Na ezen alszanak elnyúlva, de nem bántom még őket, mert nekünk még ott van az a kedvenc fekvőkém, amit az Első Szüleimtől kaptam hozományba, azon nagyon szeretünk Szofival aludni.

Na hol is tartottam?
Hja! Reggel ébredeztem és mit látok?!

A Maresz nevű gazdink helyén egy nagy vörös gombolyag fekszik!
Alig hittem a szememnek! Felültem és jobban megnéztem, de tényleg!
A legnagyobb macska, akinek Jabak a behívóneve, ott feküdt a Maresz nevű gazdánk helyén, egészen közel Szofihoz és nagy békességben aludtak.





Gondoltam megcsípetem magam egy éppen arra röpülő szúnyoggal, hogy tudjam ébren vagyok!

Közelebb mentem. De tényleg!
Néhány kutyamancsnyira egymástól ott aludt Szofi barátnőm és Jakab nem barátom.





Persze Szofi minden macskánál bepróbálkozott.
Villámhárítóként felálló farkát hevesen csóválva ment oda ahhoz, akit éppen meglátott, de ezt az elején nem nagyon tűrték.

Valamilyen általunk ismeretlen technikával léggömböt csináltak magukból és nem tudom hogy honnan, csak azt tudom, hogy az elejükből morogtak és fújtak ránk.

Később már egészen közel engedtek magukhoz, de ha az egész közelen belül akartunk menni, akkor megint ezt a furcsa technikát alkalmazták.

Tudom, ők már itt laktak mielőtt mi beköltöztünk, és a gazdik azt is mesélték, hogy nagyon szerették azt a kutyát, akinek Boxi volt a behívóneve és mindig odamentek hozzá, hogy egy kicsit megszeretgesse őket, de ez valahogy most nem látszik rajtuk.

Hát ezért nyúlt meg az én kutyaarcom, amikor megláttam Szofit és Jakabot!
Úgy látszik kezdik elfogadni, hogy olyan kis angyalfiókák vagyunk amilyenek, de mi is mindenképpen itt lakunk.

Nagy csodálkozásom betöltötte a nappalit, erre Jakab és Szofi is felébredt, de semmi luftballon!
Szofi szépen átfeküdt a kedvenc pálmája alá, Jakab pedig kisétált az ajtón.