A második óra a Nyakörv-póráz óra volt.

Nagy evés és alvás után újra kinn voltunk a kertben.

A gazdik az mondták, hogy ismételünk és a nyakunkba rakták, azt a kis vékony zsinórt, amit már a meggymag vadászatkor is hordanunk kellett, a nyakörvet.

Aztán a gazdik elővettek valami hosszú vékonyat, aminek az egyik végét a nyakörvünkhöz rögzítették, a másik vége pedig a kezükben volt. Úgy hívták, hogy póráz.

Először nem igazán értettük, hogy ez micsoda, de hagyták hogy játsszunk vele, így rájöttünk hogy ez egy újfajta játék.

Próbáltuk kitalálni, hogyan is kell vele játszani.
Először rágtuk, de azt nem engedték.

Aztán kergettük, azon jókat nevettek.
Milyen okosak vagyunk! Megint megfejtettük, a legújabb feladványt!
Ez egy nem rágható kergethető!

De rá kellett jönnünk, hogy még sem...
A gazdik ugyanis nem engedték el a másik végét, hanem mindvégig a kezükben tartották, aztán elindultak vele és szóltak nekünk, hogy mennyünk utánuk.
Nem értettük.

Akkor az egyik gazdi távolabb ment és hívott bennünket, mi szaladtunk hozzá, nyomunkban a másik gazdi, akinek a kezében volt a pórázunk vége.


Nnnnnnnnnnna megint tévedtünk!
Ez megint nem a mi játékunk, hanem a gazdiké!





...és emlékeztem amikor Maresz mesélte, hogy az a kutyus, aki előttünk lakott itt, Ő is hordott ilyet, amikor kicsi volt, de aztán mindent megtanult és már nem volt szükség rá.

Az óra végén, hogy jobb kedvünk legyen, mégis csak játszhattunk egyet ezekkel a nagyon fontos póóóóóóóórázokkal...