Ma elmentünk a doktor nénihez.

Délután megint beültünk abba a nagy zötyögős szerkezetbe, amivel aztán jó sokat mentünk és eljutottunk a doktornénihez, akit már ismertünk, mert már voltunk párszor nála ezelőtt is.

Én már minden kötelező oltást megkaptam, mert már nagy kutyalány vagyok, de a gazdik úgy döntöttek, hogy ha kutyaoviba és aztán isibe fogunk járni, akkor megvédenek bennünket valami nem túl kellemes betegségtől is, amit ott esetleg elkaphatunk.
...hja, és Szofinak is hiányzik még néhány kötelező oltása mert ő még kicsi és még nem volt annyi idő, hogy mindet megkapja.
 

Így aztán a gazdijaink betettek bennünket megint a zötyögős szerkezetbe, velünk volt az akinek Maresz a behívó neve, a másik gazdink, akinek mélyebb a hangja - még nem sikerült megfejtenem, hogy mi a behívóneve, de már nagyon figyelek, hogy egyszer csak megértsem -, na ő is beszállt.

...és valami kerek szerkezettel játszott egész úton.
Így jutottunk el a doktornénihez.




A gazdik mindig velünk hozzák azt a jó kis takarók, amit ha leterítenek valahová, akkor mi tudjuk, hogy oda nyugodtan lefekhetünk.

Na ezt nézzétek meg!
Még oviba sem járunk és már milyen okosak vagyunk!

Olyan példásan tudunk viselkedni, hogy csak na!


A gazdink, akinek mélyebb a hangja, megbeszélte a doktornénivel, hogy most mit fogunk itt kapni.
Ne gondoljatok semmi jóra! Sajt vagy virsli...
Itt olyat csak nagyon ritkán lehet kapni!







Egy darabig ott feküdtünk az asztalon, de aztán a doktornéni odaült az asztal mellé, hogy jobban lásson bennünket, meg mert nagyon szeret és mi is nagyon szeretjük őt, és én nem bírtam tovább...

...hát igen! Szépen átmásztam az ölébe, kutyaháznyi puszi kíséretében....
Szerencsére nem haragudott és azt láttam rajta, hogy már szerette is volna, ha átmászom...

Beszélt is hozzám valami nagyon kedveset,
én nem értettem, hogy mit mond, de ahogy mondta...., hát nem cseréltem volna el három jutalomfalat-virsliért sem!









Kicsit még hagytam magam dajkálgatni...., naaaaaaaaaaagyon finom volt...

...de amit utána az orrunkba tett, hát az nem ért!
 De a gazdik mondták, hogy nem ő a hibás, mert miattunk van az egész, hogy mi egészségesek legyünk és soha ne legyen semmi bajunk.

Hát gondoltam is, hogy biztosan azért kell nekünk elviselni ezeket a dolgokat, amikor ilyen kicsik vagyunk, hogy aztán szép nagy kutyalány legyen belőlünk.

Megint beszálltunk a zötyögőbe és elindultunk haza, és a sok izgalom után akkorát aludtunk, hogy itthon alig hallottuk meg, hogy szólítanak bennünket és azt mondják "Lányok! Hazaérkeztünk!"