Vége a szünetnek

Nagyon nehéz volt nekünk a szünet.

A gazdi, akinek magasabb a hangja és Maresz a behívóneve, minden reggel felkelt, beszállt a zötyögős szerkezetbe, amit autónak hívnak és egész nap kutyahír se jött róla.

Este hazajött, nagyon örült nekünk, elvitt sétálni a másik gazdival, akinek mélyebb a hangja és Palesz a behívóneve, és aztán leült az asztal mellé sok-sok papírral és egyáltalán nem örült nekünk, ha odamentünk és hívtuk játszani.

Ez nagyon sokáig tartott.

Aztán egyszer csak hazajött és nagyon boldogan mondott valamit.

Mi csak másnap értettük meg, amikor reggel felkelt, nagyon örült nekünk, sokat játszott velünk és nem ment sehová, hogy végre itthon marad velünk.

Valami olyat is mondott, hogy sikerült a vizsgája, remélem ti értitek, mert én nem tudom, hogy ez mit jelent.

De hol is tartottam még a szünet előtt?

Hja! A kutyaoviról meséltem nektek.

Az ovinak vége volt és mi végre elindultunk haza.

Otthon aztán akkora kutyaboldogság ért engem, hogy csak na!

Egyszer csak megállt egy olyan forma zötyögős szerkezet, mint amilyen a gazdinké és ... 

 ... a kutyamindenit!

 ...azok a nevelőszüleim érkeztek látogatóba, akik a mamámmal együtt megmentettek bennünket!

…és nézzétek csak! Ott jön Roni barátom, akivel annyit játszottam! 

Háááááááááááát most sem tartott vissza ettől semmi bennünket! Kiszaladtunk a fűre és nagy gyömöszölősdibe kezdtünk!

Hja! 

Hát sajnos nem tudjátok nézni, mert annyira nagy volt a találkozás miatt a boldogság, hogy a gazdiknak eszükbe sem jutott, hogy fényképeket készítsenek, amit később nagyon sajnáltak, de ez már pótolhatatlan marad. 

Azért ti ne keseredjetek el! Megmutatom nektek Ronit!

Hát ő az!

Látom már, hogy itt még annyira kicsi voltam, hogy Roni teljesen akkora volt mint én!

De azóta! 

Hohhohohóóóóóóóóóó! 

Én már úgy megnőttem, hogy Roni barátom egészen biztos, csak a szagomról jött rá, hogy én vagyok az!

Van még egy képem róla, azt is megmutatom nektek.

Amikor kicsi voltam, és már csak én meg a mamám voltunk szerető

mentőszüleinknél, akkor mindig így aludtunk Ronival.

Kaptunk ajándékot is! Két gyönyörű kutyatakarót! Olyat, amilyet itt a képen láttok, csak sokkal-sokkal nagyobbat, mert már annyit, de annyit nőttünk, hogy ezen már nem férnénk el Szofi barátnőmmel.

Nagyon örültünk neki!

Sajnos csak nagyon rövid ideig voltak itt, Ronival is játszottam volna még! Egyáltalán nem voltunk kutyafáradtak a játéktól, és már menniük is kellett. 

Micsoda boldog befejezése volt ez a napnak a veszélyes kutyaovi után!