A változás hétfője

Reggel felkeltünk és vártuk a reggelinket.
A gazdik kimérték, de nem adták oda nekünk, hanem elkezdtek öltözni.
- Szofi! Mi történik itt?
- Én nem tudom. - mondta Szofi álmosan.
Tovább figyeltem. Biztosan mindjárt megkapjuk.
Én a szokásos hangomon fejeztem ki, hogy bizony nagyon jó lenne, ha már hozzájuthatnánk.
De nem.

A gazdik vették a nyakörveket és a pórázokat és hívtak bennünket.
Jó, jó! Megyünk, de mi lesz a reggelinkkel?
Kiértünk a kertbe ránk csatolták a nyakörvet és elindultak, kezükben a reggelink egy részével.
Nanááááááááááá, hogy azonnal mentünk is szorosan a lábuk mellett.
Ahogy meneteltünk, folyamatosan adták a reggelit.

-Ül. - mondta a gazdim. Én leültem és kaptam egy falatot a reggelimből.
- Marad. - mondta ismét és határozott léptekkel ott hagyott.
Én ültem és nagyon figyeltem őt.
Nála volt az egész reggelim, nem tűnhet el a szemem elől!
Akkor visszajött, klikkelt egyet és adott a reggeliből.
Így gyakoroltuk az iskolában tanultakat és folyamatosan került be a reggeli a gyomorellenőrzőnkbe.
A végén nagyon megdicsértek bennünket és elmehettünk játszani.

Délben már jelzett a gyomorellenőrzöm, hát szóltam a gazdinak.
Ő vette a dolgot és megint elkezdett öltözni.
- Szofi! Mi történik itt? Már megint nem lesz potyaebéd?
Nem elég, hogy öltözni kezdtek, valami hosszú, nagyon hosszú zsinórt is a nyakörvemre tett.
De ez még nem volt elég! Az ebédemet is a zsebébe tette.

Elindultunk az erdő felé.
- Te Bella, ez nem is olyan rossz! Ide-oda tudunk szaladni és nem kell szorosan a gazdi lába mellett mennünk! Mit szólsz?
- Hát nekem is tetszik, de nagyon remélem, hogy nem ezt kapjuk az ebéd helyett!

Ahogy így mentünk és szaglásztunk, egyszer csak a gazdi megszólalt.
- Bella, hozzám! - és én mentem, mint a rakéta! Hogy ne mentem volna! Nála volt az ebédem!

...és így ment ez egész séta alatt.
Azért volt olyan is, amikor a gazdi szólt, de én  éppen valami nagyon finom szagot fogtam és csak azután mentem oda az ebédrészemért, amikor befejeztem a szaglászást.
De semmi.
- Hééééééééééééé! Kérem az ebédemet!
De a gazdi hajthatatlan maradt.

Húúúúúúúúúúúú, a nyavalyába! Ha nem megyek azonnal, nem kapok semmit?!
Hát ezt azért nem sikerült végig abban a kis makacs kutyafejemben tartanom, néha nagyon elkalandoztam és nem figyeltem a behívásra.
- Te Szofi! Hogy van ez? Ebédet sem kapunk úgy mint eddig?
- Én nem tudom. Volt, hogy nem mentem a gazdihoz, de amikor odaszaladtam mindig kaptam az ebédemből.
- Igen? Én ha későn mentem, akkor már nem kaptam.
- Hja! Én nem csináltam ilyet. Én vagy azonnal mentem, vagy egyáltalán nem.
- Héééééééééé Szofi! Ott egy szarvas! Gyerünk utána!
- Gyerünk! - mondta Szofi.
- Hozzám! - kiáltották a gazdik.
De mi elengedtük a kutyafülünk mellett és nekilódultunk.
De csak nekilódultunk volna, mert egyikünk sem tudott utánaeredni a zsákmánynak.
Egyszer csak nem tudtunk tovább menni.A zsinór vége a gazdik kezében volt és ők nem engedték el. Kénytelenek voltunk visszakullogni és abbahagyni az el sem kezdett vadászatot.
...és egy falatot sem kaptunk, amikor visszaértünk.

Mielőtt hazaindultunk, levették rólunk a hosszú zsinórt és megkaptuk a szokásos rövid pórázunkat.
- Nnnnnnnnnnna, most aztán nincs szaglászás, bebújás a bokrok alá!

Mehettünk fegyelmezetten a gazdik mellett egészen hazáig.

- Szofi! Lehet, hogy a gazdik azt szeretnék, ha el sem mozdulnánk mellőlük? De akkor mi lesz a vadászattal?



Sok kérdés maradt a fejemben és csak gyűltek, gyűltek.

A gazdik hazafelé ezeket a büdös kis gombákat szedegették. Én nem értem! Ott volt az a sok jó kis szarvas! Azt nem!? Ezeket a rossz illatú gombákat meg igen? Hát a kutya sem érti ezt!