A forrószájú óriás

Most arról mesélek nektek, hogy milyen itthon amikor semmi dolgunk nincs.

A gazdik reggel sok nagy játékfát hoznak és berakják egy nagy, mozdulatlan óriásba, ami közös kutyaházunk közepén áll. Ennek a nagy óriásnak akkora szája van, hogy egyszerre egy csapat játékfát el tud nyelni.
Aztán valami piros lobogóst tesznek mellé amitől az egész egy nagy szikrázó ropogás lesz.

Egyszer beleszagoltam ennek az óriásnak abba a hatalmas szájába, amikor benn nagy szikrázó ropogás volt és éppen nem volt teljesen becsukva.
Egy cseppet sem volt barátságos kedvében, mert olyan forróságot lehelt ki összezárt fogai között, hogy azonnal odébb mentem.

Többet kedvem sem volt odamenni hozzá.
De nem így Jakab!
Vígan beül az ölébe és olyan jókat alszik ott, hogy azt el sem hiszem.
Úgy látszik ők valami titkos barátságban vannak egymással.

Miután a forrószájú óriással nem tudtam mit kezdeni, odaballagtam a helyünkre, ahová Szofi már akkor bevette magát, amikor én még ismerkedni próbáltam.

Azonnal elaludtam és arról álmodtam, hogy a forrószájú óriás beszélgetett velem.






- Hé Bella! - szólt oda nekem - Nem akarsz egy kicsit megmelegedni mellettem ebben a hűvös, őszi időben.
Igen meglepődtem. Ez tud kutyául? Meglapultam és tovább figyeltem.
- Igen, igen. Neked mondom! Gyere nyugodtan és melegedj meg!
Összeszedtem magam és odavakkatottam neki.
- Na persze! Menjek oda, aztán majd te azzal a forró száddal rám küldöd azokat a piros lobogós nyelveket!
- Dehogy küldöm! Láthatod, hogy már elnyeltem őket és jól be is zártam a számat. Biztos lehetsz benne, hogy nem jön ki rajta egy sem.
- Na jó! - mondtam és elindultam felé.
De akkor felébredtem és láttam, hogy a forrószájú óriás tényleg becsukta azt a nagy száját és barátságos meleget áraszt a nappaliban.
Így aztán jól összebújtam Szofival és ebédig úgy aludtunk, hogy alig vettük észre mennyire megéheztünk.